Legfrissebb tartalom
Főoldal / Hírek / Traktor 3 Pro és Traktor S2 MK3 – Megérkezett

Traktor 3 Pro és Traktor S2 MK3 – Megérkezett

Mindenki árgus szemekkel várja az új Traktor megjelenéseket.

Mint ahogy azt már korábban is írtuk, ez az ősz most a Native Instruments-ről szól. A mai nap folyamán érkezett meg a következő csepp a gyártó háza tájáról – nem kényeztetnek el minket, nem adnak oda mindent azonnal – a legújabb kis kontroller fejlesztésük a Kontrol S2 harmadik kiadása.

Ami azonnal szembetűnik, hogy teljesen újratervezték az egész kezelőfelületet. 8 pad deck-enként, a pitch fader egységesen a jobb oldalra került a kontroller két széle helyett, és középen megjelent 4 db számmal jelzett gomb, menőttek a jog tárcsák és ők is kaptak 1-1 extra gombot.

De ne szaladjunk ennyire előre.

5 év telt el az előző S2 kiadása óta, szerintem sokak nevében beszélek, ha azt mondom, épp ideje volt lépnie a gyártónak. Amit az elkövetkezendő hónapokban látni fogunk, arra viszont azt kell mondanom, megérte a várakozást.

Szóval S2, kis kontroller kezdőknek. Igen és nem! Telepumpálták mindenféle jóval, de hagytak teret az S4-nek, ami sajnos csak később fog megjelenni.

Két csatorna, ahogy azt már megszokhattuk, Sample deck vezérlés, külön szabályozható hangerővel. A gombok tapintása, kattanása precíz, a vezérlő gombok műanyag- a padok gumis tapintásúak.

Kaptunk visszafelé játszás gombot és 4 mixer effektet, amit a középen lévő számozott gombokkal választhatunk (Filter, Reverb, Delay és Flanger).

Kimenetek terén van egy pár RCA és 3,5mm-es (!!!) jack, hogy bármilyen otthoni hangrendszerre azonnal rácsatlakozhassunk. Hátul még helyet kapott 1 6,3 mm-es jack csatlakozó a mikrofonnak, egy iPad feliratú USB-A csatlakozó (az egyszerűbb csatlakoztatás érdekében) és 2 misztikus lyuk, amely valószínűleg egy iPad állvány rögzítését fogja szolgálni. Elöl csak egy fejhallgatónak adtak helyet 3,5 mm-es jack csatlakozóval.

A nap közepére végre elérhetővé vált a Traktor Pro 3 szoftver.
Elsőre ami merőben más, az a kezelőfelület, sötétebb – kontrasztosabb, átláthatóbb lett az egész. A másik, nincs külön Scratch verzió, most már ugyanúgy kezeli a “sima” Pro a timecode rendszereket, és ahogy azt ígérték, kinyitották ezt a funkciót és most már bármilyen hangkártyával vagy hangkártyás keverővel, aminek van 4 bemenete és 4 kimenete, azzal lehet DVS rendszert üzemeltetni, természetesen a megfelelő jelszintillesztéssel. Illetve fizetős frissítés, akik a bejelentés után vásároltak szoftvert/hardvert azoknak természetesen ingyenes, a többiek 49 Euro-ért frissíthetnek. A szoftver teljes ára 99 Euro.
Első indításkor szépen átemelte az előző verzió adatbázisát és ugyanazok a beállítások illetve playlistek, zenei kollekció fogadott, mint amit a 2-esben hagytam, természetesen az egyedi Dicer mappingemet is áthozta, ami nélkül picit morcos lettem volna.
Új, inteligensebb audio engine – név szerint Elastique 3 – sokkal stabilabb, és sokkal jobban szól, mint elődje, íme egy gyors összehasonlító video, köszönet érte a DJTT-s srácoknak:

Mixer effektek: az új hardvereken helyet kapott négy választógomb, melyeken effekteket érhetünk el, amiket a régen filterként működő potméterre oszthatunk ki. 9 effekt közül választhatunk, amiket a szoftver beállításain belül a Mixer szekcióban rendelhetünk hozzá az egyes gombokhoz. Nagyon érződik, hogy most a Native Instruments megy a klub sztenderdek után, és megcsinálta azt, ami már nagyon sok keverőn már működik.

Végül, de nem utolsó sorban, most már tud visszafelé is játszani 1 gombnyomásra a Traktor! 🙂

Ezt is látnod kell!

Vátozások őszi szelei a Native Instrumentnél

Mint már korább ís írtunk róla, a 2018-as év erősen a Navive Instrument változásaitól hangos. …