Sokat hallunk a “DJ-zés jövőjéről”, de mik azok a funkciók, amik hamarosan elérhetőek lesznek a Traktor-ban, Serato-ban, rekordbox-ban vagy a VirtualDJ-ben? Mai cikkünkben ezeket fogjuk sorra venni, hogy mik jelenhetnek meg a következő szoftver verziókban, vagy miket valósítottak már meg valamilyen formában.
Íme azok az újítások, amikre számítunk a közeljövőben:
Kevert / Kiterjesztett valóság:

Kezdjük a lista legabszurdabbnak tűnő elemével, ami egyáltalán nem egy mainstream technológiát használ: a kiterjesztett valóság. Elég nagy a szóbeszéd a téma körül az elmúlt hónapban, már csak azért is, mert ebben a kérdésben a Microsoft és az Apple is elég nagy térhódítást tervez idén.
A Microsoft nemrég jelentette be a Hololens 2-t, egy holografikus szemüveget, amely applikációkat és információkat vetít az érzékelt világra. Érdemes utánaolvasni ennek a terméknek, és elképzelni, hogy hogyan is lehetne ezt a DJ világba átemelni.
A track-ek 99%-át már nem kell analizálni:
A rekordbox a legújabb béta verzióban már teszetli ezt a funkciót, hogy a felhasználói egymás között megosszák az analizálási adatokat. Ugye ez még egyelőre elég kétélű fegyver, de minél többen fogják használni, annál pontosabb lesz az adatbázis és nem kell órákat várnunk egy-egy nagyobb mennyiségű zenei anyag analizálására.
Zenei könyvtár és a dalok adatai szoftverek közti megosztása:
Ugye milyen jó lenne, ha 1 db pendrive-val bármilyen DJ szotfveren tudnál játszani? Vannak különböző alkalmazások, erre a célra, de per pillanat csak a Denon Prime szériája képes átjárhatóságra, illetve a valós idejű analízisre.
Még több adat a vizuálos kollégáknak:
Sokszor előfordult már minden fényes/vizuálos kollégánál, hogy esetleg olyan zenét hallott, amit még nem ismert vagy egy olyan DJ-vel kellett dolgoznia, akinek nem ismerte a stílusát. Ilyenkor nagy segítség lehet egy olyan kis mankó, amivel a fénypult irányába tudunk a dalról adatokat küldeni. Már ezen is dolgoznak a gyártók, Soundswitch és a Serato, Denon DJ és a Resolume Stagelinq illetve a Pioneer RB-DMX1-es eszköze sokak munkáját megkönnyítheti. Még gyerekcipőben járnak ezek a szoftverek, de egyáltalán nem rosszak a kilátások.
Stream-ből élő mix:
Sok szoftvergyártó kísérletezik a különböző zenestreaming (Spotify, Tidal, SoundCloud) szolgáltatások DJ szoftverbe való integrálásával. Szerény véleményem szerint ez egy házibuliban működőképes lehet, de aki komolyan veszi a munkáját biztos marad offline egyelőre.