Valami újat tanulni mindig kihívást jelent. Gyerekként és fiatalként olyan rendszerben tanulhatunk, amelyben a kíváncsiság jutalmazásra kerülhet; életünket a tudás mértékével mérjük. Az öregedéssel általában a karrier, a család és a személyes jólét veszi át a vezetést, főleg, amikor a céljainkra koncentrálunk. Kortól függetlenül az agyunk sikeresen boldogul az új információkkal és ezzel a művészek is hasonlóképp vannak. Az új zene megalkotásához, vagy egy új stúdióeszköz megtanulásához a tapasztalatgyűjtés a kulcs. Azonban előfordul, hogy gyakran elszigetelten találjuk magunkat, akadályozva a tanulás iránti törekvéseinkben – de tudnunk kell, hogyan tudjuk magunkból így is a legtöbbet kihozni.
Mindig van mit tanulni
Emlékszem apám szavaira, “Nagyon sok dolgot lehet tenni, soha nem szabad unatkozni.” – mondta, amikor épp elfogott az unatkozás. A közelmúltban elkezdtem Pro Tools-t tanulni; miután évek óta csak a Logic-ot használtam és hardverekkel dolgoztam, újbóli kihívást éreztem és mélyíteni akartam a tudásom. Megtanulni az új szoftverrel a rögzítést, a szerkesztést és a mixinget, a hétköznapi munkát egy kicsit feldobni.
Egy kicsit kusza dolog lehet, hogyan is fogjunk neki a tanulásnak. Ha van egy bonyolult projekted, amelyhez már többet kell(ene) tudni, érdemes egy picit félre rakni és elkezdeni valami újat megtanulni. Mint a zeneiparban általában, a zeneszerzéstől a hangtechnikáig csak tudással lehet előrébb jutni, növelni a tapasztalatokat a saját területen. Ha beugrik a kérdés, melyre választ keresünk, megindulhat a tanulási folyamat, létrehozhatunk egy saját tantervet. Bármi is legyen a terület, mindig van egy kérdés, ami elősegítheti a továbblépést.1. Tekints vissza
Miután kiválasztottuk, mire is vagyunk kíváncsiak, próbáljunk meg visszatekinteni a céltól, létrehozni egy folyamatot, megtervezni a lépéseket.
2. Ütemterv
Válasszunk ki egy napszakot, mikor készek vagyunk az új tudást felvenni. Szánjunk időt magunkra és a tanulási ütemtervre. Mikor a legjobb az idő az analitikára? Mikor van idő a legtutibb kreatív munkára?
3. Vezesd magad
Ha önmagadban tanulsz valami újat, nem feltétlenül kell vele órákat tölteni. Valójában a rendszeres szünetek nélkülözhetetlenek az agynak, hogy a frissen tanult dolgok rögzüljenek is. A további tanulást pedig érdemes az előző pontok ismétlésével kezdeni.
4. Másold a sztárod
Biztos, hogy van olyan művész, akinek a munkájára már felfigyeltél és inspirált is Téged. Bármi oktatóvideó vagy cikk is kerül ki tőle, érdemes használni. A mesterektől való tanulás, az általuk alkalmazott módszerek másolása készteti az embert, hogy még jobban tanulmányozd. Módszereik így a sajátod lesz, melyet a későbbiekben ki tudsz egészíteni. A kérdés itt az, hogy ‘miért másolom’? Ha megvan a kérdésre a válasz, akkor a vezérelv is.
5. Többféle módszer kutatása
Nem szabad egy módszer után dönteni, hogy az a helyes. A kereszt-referencia viszont a legjobb forrás – egy adott dologra több megoldást keresni. A zene, mint művészeti forma, kevés szabállyal rendelkezik, így egy pici kutatás után találni fogunk több módszert is az adott problémára. Maga a kutatás pedig ösztönző lesz, hogy megoldd a problémát.
6. Jegyezd a folyamatot
Ha új zeneírási folyamatot kell tanulni, az alkotás közben ne habozz felvenni! A folyamat végén mosolyogni fogsz, honnan indultál és hogy érted el a célod.
Ha nem elég a tanulás az adott feladathoz, vagy egyszerűen túl izolált számodra, akkor érdemes kooperálni mással. Mindenkinek más és más a látásmódja, ketten pedig többre fogtok menni. A tanulási folyamatban pedig fontos a nyitottság és mások meghívása. Bármi is a választásod, maga a folyamat megtanulása fontos kell hogy legyen – ezzel tanulsz meg igazán tanulni. Azokat a mítoszokat pedig felejtsd el, hogy öreg vagy már tanulni – ezt főleg azok mondják, akik zártak az új felé. Legyél fogékony és nyitott, örökké kíváncsi és a jutalom nem marad el.