Legfrissebb tartalom
Főoldal / Hírek / Maschine+ a Native standalone!

Maschine+ a Native standalone!

Egy évvel ezelőtt már röppent fel olyan hír ami arra engedett következtetni, hogy a Native Instruments dolgozik egy standalon groovebox-on. Ezt akkor a német gyártó cáfolta, de most beigazolódottnak látszik az akkori “szóbeszéd” és napvilágot látott a MASCHINE+

A Native Instruments úgy tűnik, hogy nem kockáztatott. Fogta a már jól bevált Maschine MK3 (bizton állíthatóan kikezdhetetlen) készülékét és egy megfelelő hardvert alátéve megalkotta első önállóan működő azaz standalone groovebox-át. Röviden összefoglalva egy hibrid eszköz, melyet dobgépként, samplerként, szintetizátorként vagy épp számítógépes vezérlőként lehet használni.

Ennek megfelelően első ránázásre nem sok változást lehet felfedezni a Maschine+-on az MK3-hoz képest. Gyakorlatilag a kezelőfeleülete egy az egyben ugyan az, így azok számára akik szeretik és megszokták az MK3 kezelését azoknak kiváló társ lehet élő fellépéseik során, de egyszerűségének köszönhetően a kezdők is hamar megtanulhatják a kezelését.
A mögöttes hardver adja meg az igazi különbséget és újdonságot! Ahhoz, hogy natívan tudjuk használni a készüléket, a gyártó egy Quad-Core processzoros alapokon nyugvó meghajtást pakolt bele amihez 4GB DDR3L RAM párosul. Ennek köszönhetően egy stabil és gyors működésű groovbox-al lehet a közönség elé állni.

A Maschin MK3-tól megszokott csatlakoztatási lehetőségeken felül az új eszköz kapott 2db USB csatlakozót melyekre külső adathordozókat lehet kötni és ezzel bővíteni a zenei alapok repertoárját az előadáshoz. Ezen az USB-n keresztül lehetőség van egy billentyűs kontrollerrel kiegészíteni a setup-ot, és még mindíg nem lesz szükség laptopra!

Újdonságként belekerült egy WIFI modul is (például a múlt évben kiszivárgott információk pont egy ilyen megoldásra utaltak…). A WIFI többek közt lehetővé teszi, hogy az ABLETON LINK-elést könnyen meg lehessen oldani DAW-okkal és DJ szofverekkel. Mindemellett adatkommunikációrai is képes, azaz kényelmesen feltölthetünk rá új mintákat, hangszereket, effekteket.  Ezen felül (mint a fenti képen is látható) az oldalán helyet kapott egy kártyaolvasó nyílás ami a Maschine+-hoz mellékelt 64GB-os kártya fogadására szolgál. Ez a kártya tartalmazza a zenei összetevőket:  Maschine + Selection programot, a standalone és a kontroller módban történő használatra kiválasztott hangszereket, effekteket és bővítőcsomagot.

A Maschine Facktory könyvtár kiváló minőségű hangokat, dobkészleteket, több mintavételezett hangszert, mintákat, projekteket és loopokat, Bass Synth és Drum Synths-t: 5 teljesen módosítható, automatizálható dob plugin-t tartalmaz.

Az alap csomagban megtalálható továbbá az FM8, MASSIVE, MONARK, PRISM, REAKTOR Factory Selection R2, KONTAKT Factory Selection, RETRO MASCHINE is. 35 effekt köztük a RAUM és a PHASIS, míg a bővítőcsomagban a DEEP MATTER, LILAC GLARE, SOLAR BREEZE, TRUE SCHOOL, VELVET LOUNGE -t mellékelte a gyártó.

Technikai összesítés:

  • 2db nagyméretű, színes (480 x 272) kijelző
  • Quad-core processzor
  • 4 GB dual channel DDR3L RAM
  • 32 GB belső eMMC flash tároló (rendszer számára
  • 64 GB SD kártya mellékelve (bővíthető: 1 TB)
  • 16 minőségi, megvilágított pad (velocity és aftertouch)
  • 8 végtelenített, forgató
  • 8 többszínű group gomb
  • 50 háttérvilágítással rendelkező gomb
  • 1 dual-touch Smart Strip
  • 1 négy irányú forgató
  • 96KHz/24bit beépített audio interfész (koontroller módban!)
  • 2 x 6,3mm TRS vonal szintű bemenet, 2 x 6,3mm TRS vonal szintű kimenet
  • 6,3mm mikrofon bement, dinamikus mikrofon használatához
  • 1 fejhallgató kimenet
  • 1 lábpedál bemenet
  • Midi-In/Out
  • USB-B kimenet
  • 2db USB-A bemenet (külső tárolóknak)
  • Kensington Lock

 

A Maschine+ október 1-el kerül a boltokba és lesz kipróbálható a Zaj Stúdió-ban.

Ezt is látnod kell!

Megújjúlt az FBT X-széria

Az X- sorozatot az összes elektronika újratervezésével megújították, hogy növeljék a teljesítményt és fontos új …