Legfrissebb tartalom
Főoldal / Fénytechnika / LED / Hogy miért használjon Ön is LED-eket a színpadon?

Hogy miért használjon Ön is LED-eket a színpadon?

Fazekas Tamás 2013-ban a Magyar Színháztechnikai Szövetség Fórumán és a Hangfoglalás kiállításon is elhangzott előadását a témában itt nézheti meg.

A LED-ek előnyeiről, térhódításáról már 2011-ben, a Békéscsabai Fórumon is tartott cégünk vezetője egy nagyon érdekes előadást, melyben a Holland Színháztechnikai Szövetség kísérletéről számolt be, ahol ugyanazt a tánc-előadást kétszer adták elő, egyszer LED-ekkel, egyszer hagyományos fényvetőkkel megvilágítva. Hogy mit szólt hozzá a közönség, egyáltalán észrevette-e a különbséget, hogy mennyi áram fogyott az egyik és a másik előadás alatt és még sok érdekességet megtekinthet az alábbi linkgyűjteményben, sőt, az előadásokról készült újságcikket is, mely a Színpad magazin 2011. decemberben megjelent számában került publikálásra.
Linkek:

Ezt is látnod kell!

Vezeték nélküli rendszerek kihívásai a közeljövőben

2015 óta a rendezvényhangosítás és produkciós cégek szakemberei a saját bőrükön tapasztalhatták milyen szűkössé válhat …

Vélemény, hozzászólás?