Legfrissebb tartalom
Főoldal / Referenciák

Referenciák

Fénytechnikai kivitelezés a Koreai Kulturális Központban

A központ több belső közösségi tere közül az egyiket kifejezetten prezentációk, valamint zenei és táncos előadások lebonyolítására alakították ki. Ennek megfelelően a terem végében helyet kapott egy kisebb, mintegy 5m széles és 3m mély színpad, amelynek megvilágítására azonban kizárólag a helyiség általános világítása volt alkalmas, több-kevesebb (inkább kevesebb) sikerrel. Megkeresésüket …

Tovább

Tekintélyt parancsoló fényerő és gyönyörű színek – a Müpa homlokzati díszvilágítása képekben

2014 januárjában adtuk át a Duna dél-budapesti partszakaszának egyik legjelentősebb látványelemének: a Művészetek Palotájának teljesen újragondolt, a modern kor minden elvárásának megfelelő díszkivilágítását. A tender kiírását követő helyszíni tesztek során – ahol számos gyártó megoldása lett élesben összemérve – nem volt kérdéses, hogy az SGM fényvetői lesznek kiválasztva a megtisztelő …

Tovább

A Pécsi Kodály Központ hatásvilágítási rendszere

2010 tavaszán cégünk kapta meg a lehetőséget, hogy az Európa Kulturális Fővárosa címmel büszkélkedő Pécs régóta várt koncerttermének színpadi hatásvilágítását leszállítsa, kivitelezze.     Persze a kivitelezést hosszas terv-egyeztetési folyamat előzte meg, melynek kiindulása a tenderterv volt. Legnagyobb sajnálatunkra több rossz lépés is történt az egyeztetési folyamat során. Amikor mi …

Tovább

A Tokaji Fesztiválkatlan – épült 2014 nyarán – világítástechnika

Öröm látni, ha egy jó ötlet sok kitartással párosulva megvalósul.Persze nem itthon lennénk, ha nem jött volna közbe ezer akadály, viszontagság, de végül mégis eljött a nagy nap, és 2014. augusztus 19-én kinyitott a Tokaji Fesztiválkatlan, méghozzá a Békéscsabai Jókai Színház István, a király látványos előadásával.   A Tokaji Fesztiválkatlan …

Tovább

Zeneakadémia

A Zeneakadémia 2013-ban befejeződött felújításában mind a nagyterem, mind a kisterem színpadi világításában fontos szerepet kaptak a Selecon fényvetők, amelyek felhasználását ezúton is köszönjük Pelyhe Jánosnak. Philips- Selecon – már a márkanév is magért beszél, amikor a precizitás és a magas színtű fénytani fénytechnikai elvárások alapvetőek, hiszen a Liszt Ferenc …

Tovább

Luxus a világításban – Il Bacio di Stile

A multibrand áruházat 2011-ben kezdték el építeni, ez idő alatt Budapest egyik színfoltjává nőtte ki magát, amihez cégünk is hozzájárult az épület külső homlokzatának megvilágításával. Az Andrássy úti, 5000 négyzetméter alapterületű luxuskomplexumon a legnagyobb kreatív tervezők dolgoztak, és a műemlék környezet mellett a legmodernebb belsőépítészeti megoldásokat alkalmaztak. A külső homlokzat …

Tovább

A Gerbaud ház díszkivilágítása

A kétezres évek elején, immáron több, mint 10 éve, a Vörösmarty téri Gerbaud-ház homlokzatát világítottuk meg. Az összesen 5 db SGM Palco 3 LED-es refektort a Sunlite Suite 1. verziójával vezéreltük, valamint készítettük egy zenére szinkronizált show-t Richard Straus egyik leghíresebb zeneműve, a Zarathustra első két percének ismert dallamára.  A …

Tovább

BME “Q” épület bejárati előtetők színezett megvilágítása

A Műszaki egyetem Q épületét SGM Idea színezi meg, melyet PR cube vezérel. Mivel nagyon alacsony költségvetésből kellett a világítást kihozni, ezért nem használhattuk a már jól bevált Palco 3 reflektorokat, hanem a kedvezőbb árú SGM Idea sorozat reflektorai kerültek beépítésre. Bár a hatásban nincs nagy különbség, de az elmúlt …

Tovább

Agria Pláza kivilágítása

A megrendelő, illetve tervezők kérésének, elképzeléseinek megfelelően egyedi tervezésű és gyártású színváltó LED-es lámpatestek kerültek az Agria Pláza homlokzataira. A vezérlésről ebben az esetben egy Pharos LPC-02-es gondoskodott. A megrendelő, illetve tervezők kérésének, elképzeléseinek megfelelően egyedi tervezésű és gyártású színváltó LED-es lámpatestek kerültek az Agria Pláza homlokzataira. A vezérlésről itt …

Tovább