Legfrissebb tartalom

Akai

Zajban járt az MPW

Pár héttel ezelőtt a Zaj Stúdió adott helyet az MPW egyik adásának. Ebben az adásban főleg olyan termékekről és témákról volt szó, mely leginkább a kezdő producerek számára érdekesek. Olyan otthoni környezetben használható megoldásokat lehet hallani melyekért nem szükséges nagy összegeket fizetni, ellenben gyakorláshoz, demózáshoz és a producerkedéssel való megismerkedéshez …

Tovább

Akai Pro Force megjelenés februárban

Január első hetében jelentek meg az első kiszivárgott információk az Akai új standalone készülékéről, erről mi is írtunk akkor egy cikkünkben.  Volt aki  azon a véleményen volt, hogy az Akai ezzel a vezérlővel nyit az Ableton Live irányába.  Most azonban világossá vált, hogy ez egy új, standalone, klipp alapú Groove-box munkaállomás lesz. …

Tovább

APC Live: Új Akai standalone APC

Az elmúlt években a produceri eszközök fejlesztése többnyire a szoftver vezértlők (kontrollerek) irányába mozdult nagyot. Most viszont az Akaitól kiszivárgott információk és képek alapján új, önálló, számítógépet nem igénylő eszköz kerülhet a piacra. Egy új APC LIVE! Erről a DJTT írt a napokban. Első ránézésre olyan, mintha egybe gyúrták volna …

Tovább

Itt az Akai iMPC Android-os Samsung Galaxy eszközökre!

Az Akai Pro iMPC egy pad vezérlésű zenekészítő applikáció, ami eredetileg iOS eszközökre lett fejlesztve, de mostantól már Android-ra is elérhető. De itt van egy kis csavar, mert egyedül a Samsung Galaxy eszközökkel lehet csak használni. A klasszikus MPC funkciói köszönnek vissza az iMPC app-ban, azaz képes szekvenszálásra, effektelésre, sampling-re, a projektek pedig kiexportálhatók WAV-ba, …

Tovább

Újabb inMusic termék a NAMM-on: MPC Live és MPC X

Az Akai Professional MPC termékvonala eddig is az egyik leginnovatívabb terméknek számított a produkciós munkaállomások piacán. Az általuk kiadott utolsó termékek inkább a kontrollerek közé tartoztak, így használatukhoz szükség volt egy számítógépre is. A mai napon azonban visszatértek a gyökereikhez és két különálló terméket is bemutattak: az MPC Live-ot és az …

Tovább

Az Akai Pro is készül valamivel

Nem csak a Denon DJ készül valami új, fényes dologgal, az inMusic istálló másik versenyzője az Akai Pro is nyilvánosságra hozott egy teaser videót, ahol a zeneipar nagy nevei lelkesednek és ámulnak valami körül, ami nem látszik a felvételen. Újra hozzá kell tennem, nem vagyok nagy játékos, szóval nem fogok úgy tenni, …

Tovább

Bemutatták az új vezeték nélküli Akai “L” szériát

  Bemutatkozik a vezeték nélküli LPK25 Wireless és LPD8 Wireless, az Akai Professional kínálatában LPK25 Wireless és LPD8 Wireless Felismervén az olyan vezeték nélküli MIDI billentyűzet szükségességét, amely nem köt kompromisszumot funkcionalitás és használhatóság tekintetében, az Akai Professional piacra dobta az új LPK25 Wireless billentyűzetet, amely ötvözi a gazdag felszereltséget, …

Tovább

Akai Professsional Advance széria

Az Akai legújabb midi billentyű szériája 25, 49 és 61 billentyűs változatban lesz elérhető, melyek legnagyobb újítása a 4,3 inch­es ,,nagy felbontású” színes kijelző, mely valós időben 1:1 arányban képes reprodukálni az általunk használt virtuális hangszerek paramétereit a Virtual Instrument Player applikáció segítségével. Ez lehetővé teszi, hogy megszakítás nélkül tudjuk …

Tovább