Bevonunk egy tervezőt, elmondjuk, mit is szeretnénk, persze a költségvetésről is szó esik, de csak óvatosan utalunk a lehetőségekre, elvárt műszaki színvonalra. Aztán sziporkáznak az ötletek, javaslatok, ez is milyen jó lenne, azt is szívesen látnánk a tervekben… a végén (hónapok múlva) meg jön a meglepetés… MEEEENNNYIIII???
Ritkábban, de van olyan is, hogy a felkért „tervező” (nem véletlenük idézőjelben) egyszerűen nem ér fel a feladathoz, saját világából nem tud kitörni, nem alkalmas a feladatra, jó esetben legalább olcsó, de általában használhatatlan javaslatot tesz le az asztalra. (Erről szóló példám a cikk végén, dőlten szedve olvashatjátok*)
Sokkal tipikusabb az ügyfél lehetőségeit (és sokszor szándékait, igényeit) teljesen figyelmen kívül hagyó túltervezés. Túltervezés funkcionális, túltervezés műszaki szint és túltervezés a várható költségek szempontjából.
Azt hinnénk, funkcionális és műszaki színvonal szempontjából nem lehet túltervezni, de nem is tévedhetnénk nagyobbat! A tervezés pillanatában könnyű meggyőzni az ügyfelet, hogy ilyen-olyan-amolyan funkcióra is szüksége van, és milyen jó lesz neki, hogy a rendszer bármilyen csodaképességgel (is) rendelkezni fog, ha nem világítunk rá a „végtelen” funkcionalitás és a „csak Mercedeszt (!!!), nem szabad alább adni” árnyoldalaira. Amiről a tervezők sokszor „elfelejtenek” beszélni. (Hogy ez miért van így, miért érdek a túltervezés, arról a legvégén engedjetek meg egy-két mondatot)**:
- Mennyivel lesz összetettebb az alapfunkciók használata?
- Kell-e komolyabb szakember-(gárda) az összetettebb rendszer használatához? (mennyi lesz ennek a várható költsége?)
- Milyen állandó költség-többelettel kell számolni az ígért, extra funkcionalitás miatt (pl. licensz-díjak, support költségek, stb.)
- Milyen mértékben növekszil a várható meghibásodások száma, mennyivel gyakrabban kell működési zavarokkal kalkulálni?
- Mennyivel magasabb a bekerüléskori költség-vonzat a társszakágak oldalán? Pl. erős- és gynegeáramú extra igények, hűtés, belősépítészet, (esetleg statika)
- És mennyivel magasabb a futási költség függetlenül a rendszer kihasználtságától? Fogyasztás, hőtermelés, (nem közvetlenülk ide tartozik, de zaj-terhelés), stb.
Külön kiemelendő a túlzott műszaki színvonal visszássága. Pedig az örökké felemlegetett autós világból könnyű lenne absztrahálni: Egy felső kategóriás autó bár lehet, hogy kényelmet, biztonságot (presztízst) jelent, de a magas ár kifizetésével a „soha nem megy tönkre, nem kell költeni rá” tézis nem hogy nem teljesül, de pont az ellenkezője fog bekövetkezni: a garnacia alatti költségek is jóval magasabbak egy „átlagos” autóénál, de ami néhány évvel később várható, szerviz, alkatrész-utánpótlás, stb. szempontjából, az nem a bérből-fizetésből élők pénztárcájának való. Ez 100%-osan igaz az A/V és szcenikai technológiákra is. A nagyon magas beszerzéskori ár egyáltalán nem prognosztizál hiba- és problémáa-mentességet a várható élettartam ideje alatt, viszont kódolja a magas kapcsolódó szolgáltatási és alkatrész árakat. Érdemes lenne intézményi szinten elgondolkodni már jó előre azon: milyen, a technológiai üzemeltetéséhez kötődő költségeket engedhet meg magának hosszú távon a szervezet…
A bekerülési árat azért nem is említem most, mert a beruházások jelentős százalékában a későbbi üzemeltetőt nem érinti a beruházási érték, nem „fáj neki”, ha több, nincs előnye belőle, ha kevesebb. Viszont a ha nem is ő fizeti a cehhet, az eddig leírtakon érdemes lenne elgondolkodni!
És akkor el is érkeztünk a büdzsé alapú tervezés működéséhez, előnyeihez, módjához, lehetőségeihez… de minderről a második és további részekben!
* Nem akartam a cikk elejét ezzel a példával a lényegről eltéríteni, de hadd meséljem el, mit tapasztaltam egy vidéki sportcsarnokban, ahova elhívtak, hogy egy új hangosítási rendszert tervezzek számukra. Belépve a küzdőtérre csodálkozva láttam, hogy három korábbi hangrendszer nyomai is fellelhetők. Témánk szempontból a második az izgalmas, de ha már itt tartunk, vegyük sorra mind a hármat…
Az első még a rendszerváltás előtti időkből maradt itt, a csarnokkal egy idős: nem titok, régi motorosoknak pedig nem is meglepetés: Beag gyártmányú, fémházas hangoszlopok, minden szempontóbl jól elhelyezve, akkori idők igényeinek megfelelően méretezve.
A második viszont… talán a 2000-es évek elejére datálható, nagy méretű, mélyre és magasra optimalizált, tipikus diszkós-hangfalakból állt, melyek a feladat ismeretében önmagukban sem jelentenek szerencsés választást. De a fő gond az elhelyezéssel van! Mintha egy nagy tánctér lenne az aréna, a csarnok hosszanti tengelyébe elhelyezett hangfal-csoportokat látok. Valamennyire a közönség felé vannak fordítva, de olyan nagy távolságra, hogy a valószínűsíthető lesugárzási szög alapján a pályára, mennyezetre, hátsó falra több hangenergia jut, mint a hangfalak szemszögéből nézve egész kis szögben látható lelátókra. Ez nem is annyira a hangerő hiánya (a ládák mérete alapján az biztosan volt bőven), hanem a visszhangosodás miatt probléma. A mindenfelől visszaverődő indirekt hanghullámok a szövegérthetőséget erősen rontják, a mélytöbbletre méretezett hangfalak hangképe pedig fölösleges, alacsonyfrekvenciás hangenergiával fokozzák a bajt. Utólag tudom meg, hogy a „helyi DJ”-t kérték fel annak idején a rendszer megtervezésére, kivitelezésére, ő meg abból főzött, amilye volt, amihez értett. Sem az igényekkel, sem a lehetőségekkel, sem a hangosítás fizikájával nem volt tisztában…
A harmadik rendszert már a kényszer szülte. Csak feltételezem, hogy először a a teljesen “lyukas” területekre kerültek általános célú, aktív, műanyag hangfalak, melyek megint csak nem erre valók, de mégis, a korábbihoz képest jó eredményt értek el a lesugárzott területen. Ezen felbuzdulva a fő lelátók környékén is hasonló megoldáshoz folyamdtak, különböző gyártmányú és méretű hangládák tűntek fel itt is, ott is… És mivel a jelkábelezés nem volt szépen megoldható, előkerült a rádiós hang-átvitel ötlete, ami még egész jól működött is (persze néha nagyon kellemetlen meglepetésekkel, kihagyásokkal), annak ellenére, hogy ezen a téren is „büdzsé-barát” megoldás született.
És most talán lehetőség nyílik a negyedik rendszer megépítésére, ami, egész biztosan ígérhetem, hogy jó szövegérthetőséget, kellemes zenei élményt és évtizedekik kitartó, közel hibátlan működést fog hozni. Persze mennyivel jobb lenne, ha most másra lehetne költeni ezt a pénzt… Mert pont a hangosítás az a terület, ahol egy jó terv alapján megépülő, – nem feltétlenül csúcskategóriás és nagyon drága, de – minőségi technika szinte örök időkik hibátlanul teljesíti feladatát!
** Sajnos a hazai viszonyok nem teszik lehetővé valóban független tervezők működését az A/V szektorban. Éppen ezért kialakult az a rossz szokás, hogy mindenki „magára” tervez, azaz úgy próbálja csűrni-csavarni a dolgokat, hogy más ne tudja a munklát megcsinálni, így vagy úgy, de az ő eszközei és munkája kelljen a propjekt befejezéséhez, „bebetonozza” önmagát. És ha ez már így van, akkor nem adják alább: legyen jó magas a végösszeg, ki tudja’ lesz-e még holnap? Amit lehet keressünk meg még ma…
Teljesen jogos a felvetés: én sem vagyok független. De akik ismernek, akikkel együtt dolgozom évtizedek óta, azok pontosan tudják, hogy a legnagyobb vitáink pont a túltervezés, a márka-fetisizmus, illetve annak elutasítása, a szabad-e racionális terveket készíteni, vagy csak a megrendelő „vakon” kiszolgálása a feladat síkokon zajlottak. Szoktam mondani, „magam ellen beszélek”, de tényleg sosem volt célom, hogy olyan rendszert, eszközt „sózzak rá” bárkire, amire nincs szüksége.
