Legfrissebb tartalom
Főoldal / Fénytechnika / Effektgépek / Beamz, Power Dynamics és Vonyx újdonságok

Beamz, Power Dynamics és Vonyx újdonságok

Rengeteg újdonsággal indul az év több gyártónál is, és ebből a fentiek sem maradhattak ki, sok friss termékkel leptük meg magunkat.

Jó hírünk van az otthoni stúdiók szerelmeseinek és a podcast-készítőknek is, mert a Vonyx előrukkolt két fontos megoldással is.

Az első egy rugós karos mikrofonállvány, amiből ezidáig nem volt a kínálatunkban az alacsonyabb árkategóriában megoldásunk. Természetesen nem adja azt a stabilitást, amit a kizárólag állványokat gyártó komoly cégek termékei, azonban otthoni felhasználásra – már csak kényelmi szempontok miatt is – mindenképpen javasoljuk. Méretét tekintve a szokásos, minden szabványos kengyelt rá lehet rögzíteni, és megbírkózik a nehezebb mikrofonokkal is. A hozzáadott kábel jó minőségben továbbítja majd a mikrofonod jelét. A szorító részek minden ponton fémből vannak, így elég jól rögzíthető bármely pozícióban.
Az ára mindössze 5.900 Ft.

188030_temp

Ha már az állványnál járunk, ugyanez az állvány egy másik csomagban is helyet kapott. Egy igen érdekes stúdió szett szerepel mától kínálatunkban, amely az alábbiakat tartalmazza:

  • Nagymembrános kondenzátor stúdiómikrofon
  • Mikrofonkengyel
  • Rugós karos mikrofonállvány
  • Pop filter
  • Kábel

A szett komplex megoldást nyújthat azoknak akik szeretnének otthoni körülmények közöt podcast-et, videóblog-ot készíteni, beszédhangot rögzíteni, vagy akár egyszerűbb vokál felvételet. Természetesen a szett nem a profiknak szól, de egy kezdő stúdió felhasználó remek tapasztalatot szerezhet a segítségével.
A csomag ára: 16.900 Ft

173503_temp1_

Új folyadékkal gazdagodik a kiegészítők sora is, mától raktáron tartjuk a Beamz CO2 névre keresztelt speciális termékét. Normál füstgépekkel használható, hatása ahhoz hasonló, mint ahogyan a CO2 ágyúk működnek, erős de gyorsan elillanó füstöt képez. 5 literes kiszerelésben elérhető, az ára pedig 7.100 Ft.

160648_front

Szintén újdonság a Power Dynamics PDX010 nevű lemezjátszó előerősítője, ami tökéletes minőségben állítja elő a vonal szintű jelet a lemezjátszó kimenetéről. A készülék 5V külső adapterről üzemel, és RCA csatlakozásai vannak. Bármilyen lemezjátszóval használható. Az ára: 8.900 Ft

172772_temp1

A hangtechnikai vonalon maradva egy hiánypótló eszközt mutatunk be, a PDZM700-ast, amely egy 6 csatornás, de 4 zónás rack méretű installációs keverőpult. Különlegessége a zónákon kívül, hogy két USB csatlakozású hangkártyát építettek bele, így egyszerre két számítógépet is ráköthetünk. A négy sztereó kimenetből kettő szimmetrikus XLR, 2 asszimetrikus RCA csatlakozású. Ideális eszköze lehet bároknak, kluboknak, karaoke buliknak, vagy éppen prezentációs helyszíneknek. Egy dedikált (XLR) mikrofoncsatornája van, ezen kívül 2 további mikrofon 6,3mm Jack-en keresztül csatlakoztatható a hátoldalán.
Az ára: 99.800 Ft

172750_side1

Bővítettük a bejátszó eszközeinket is, egy igen hasznos típus érkezett a Power Dynamics PDC-85 formájában. Aki már ismeri a PDC sorozatot jól tudja, hogy a középkategóriás bejátszók között verhetetlen funkcionalitással rendelkeznek, és nagyon stabil a működésük. A 85-ös típus remek bejátszási képességeit 1U magasságban kiegészítették 2×100 Wattnyi beépített végfokkal. A mindössze 5,4 kg-os eszköz valószínüleg sok üzlet és iskola hű társa lesz. Lejátszhatunk USB-ről, SD kártyáról, Bluetooth-on keresztük, a hátsó vonal bemenetről, vagy az előlapi kis jack AUX bemenetről. Egy mikrofon csatlakoztatására is van lehetőség szintén az előlapon és egy nagyon hasznos infra távirányítót is kapunk a csomagban.
Az ára: 75.900 Ft

172830_side1

A bakelit kedvelőinek két új lemeztáskát szeretnénk bemutatni, a különbség mindössze annyi, hogy az egyikbe 80, a másikba 100 darab körüli lemezt lehet belarakni. A Titanium Record Case nevet a színük miatt kapták 🙂 A 80 darabos 15.300 Ft, a 100 darabos pedig 16.700 Ft bruttó áron kapható.

171832_side1171835_side1

 

Ezt is látnod kell!

JBL PRX ONE – Az új All-In-One mobil PA rendszer

Tovább gyarapodik a manapság igencsak népszerű hordozható oszlopsugárzók családja, a JBL Professional ugyanis a northridge-i …

Vélemény, hozzászólás?