Legfrissebb tartalom
Főoldal / Tóth Ádám (oldal 4)

Tóth Ádám

Ízelítő: itt az új Pioneer CDJ-2000 NXS2 / DJM-900 NXS2?

Azt már tudjuk egy ideje, hogy a Pioneer újítani készül a top kategóriás hardverei között – azonban egészen az első bemutató videó megjelenéséig az egészet titok övezte. Szerencsére a gyártó nem lő le elsőre semmit, hiszen a videóból nem derül ki egyértelműen milyen újítások, milyen új funkciók, sőt egyáltalán a …

Tovább

Íme 2015 legjobbjai!

Ismét eltelt egy év, ismét egy termékeny évnek lehettünk szem- és fültanúi, már ami a zenei hardverek és szoftverek piacát illeti. A trendek ezúttal is hasonlóak voltak, mint 2014-ben, azonban szerencsére volt elég sok újítás melyek lázba hozták a közönséget. Folytatódik a klasszikusok újjáéledése A Roland 2014-ben már feltámasztott egy …

Tovább

Vezeték nélküli lemezjátszó? Itt az AT-LP60-BT!

Úgy tűnik egyre több gyártó használja ki a Technics újjáéledése körüli Ezúttal az Audio-Technica újított, hiszen a Bluetooth technológiának köszönhetően mától “vezeték nélkül” hallgathatjuk kedvenc fekete korongjainkat, bárhol a lakásban. Természetesen ehhez szükség lesz majd egy szintén Bluetooth kompatibilis vevőre, ami lehet hangszóró vagy akár fejhallgató is. Mindebből következik, hogy …

Tovább

Teszt: Allen & Heath Xone:43C

Az elmúlt néhány évben az Allen & Heath fokozatosan vezette be az új generációs Xone keverőket, kezdve a Xone:23 és 23C-vel, két csatornás kiosztással, a 23C-t felturbózva egy beépített interfésszel és egy Mixvibes Cross LE szoftverrel. Kitörő örömmel köszönthetjük a soron következő új generációs keverőt, az Xone:43 C mely 4 …

Tovább

Rekordbox DJ havi előfizetéssel!

A Pioneer új DJ szoftverét mostantól kétféle fizetési opció mellett tudod megvásárolni. Az egy összegű kifizetés mellett lehetőség van egy havi összeg befizetésére is (havonta megújítható), mely 9.90 dollár azaz megközelítőleg 2800 Ft körül alakul majd. Természetesen az utóbbi opciót választók sem szenvednek semmiben hátrányt, hiszen az egy hónapos időszak …

Tovább

A nagy karácsonyi DJ ajándék útmutató!

Lassan a karácsonyi készülődés utolsó hetébe érkezünk és ötleted sincs mivel lephetnéd meg szeretteidet? Amennyiben van köztük DJ, íme néhány tipp. Az egyszerűség kedvéért 3 árkategóriában is összegyűjtöttünk termékeket, melyek segítséget nyújthatnak a karácsonyi rohanás közepette. Neked nincs más dolgod, mint megrendelni webáruházunkból és a fa alá tenni! (a csomagolás …

Tovább

Ünnepi nyitva tartás a Zaj DJ-ben és a Zaj 3-ban!

2015 Év végi nyitva tartásunk: Idén is eljött az év vége, így az ünnepekre való tekintettel nyitva tartásunk is változik. Plusz napokon is várunk titeket szeretettel és sok-sok megnyerő ajánlattal a DJ eszközök, professzionális hang- és fenytechnika világából. Nyitva tartási rendünk az alábbiak szerint alakul: 2016 január 4-től mindenkit szeretettel, …

Tovább

Itt a 2016-os MAGMA katalógus!

A német Magma táskáival egészen biztos, hogy találkozhattatok már üzletünkben, hiszen nem csak az általunk egyik legjobban kedvelt gyártó, hanem a nemzetközi szcénában is kiemelkedő figyelmet kap. Minőségi alapanyagok, praktikus elrendezés, kényelem…csak, hogy a legfőbb tulajdonságokat említsük. Szinte nincs olyan DJ/producer lejátszó, kontroller vagy kiegészítő melyre ne találnánk megfelelő tárolási …

Tovább

Én és a Sennheiser – nyereményjáték!

Az audiopartner.hu “Én és a Sennheiser” néven indít cikksorozatot, melyben hazai előadók és művészek mesélnek az általuk használt Sennheiser termékekről, a vezeték nélküli mikrofonon át a komplett zenekari rendszerekig. Azonban a Te véleményedre is kíváncsiak, tehát ha használtál már bármilyen Sennheiser terméket otthon, színpadon vagy stúdióban, oszd meg tapasztalataidat december …

Tovább

Ableton Live 9 – Szoftverelmélet és gyakorlatok

Zeneszerzők, DJ-k, Ableton-rajongók! Végre kézbe vehetitek az Ableton Live hiánypótló, magyar szerzők által publikált tankönyvét, mely nem csupán rendkívül részletes leírását tartalmazza az Ableton Live szoftverről, beleértve a legújabb, 9.5-ös verziót is, hanem olyan tippeket, ötleteket és letölthető példafájlokon alapuló gyakorlatokat is, melyek a kreatív zeneíráshoz nyújtanak hatékony segítséget. Az …

Tovább