Legfrissebb tartalom
Főoldal / Producer eszközök / Az első "stúdióm" / Házi stúdió alapok kezdőknek – Bevezető

Házi stúdió alapok kezdőknek – Bevezető

A házi stúdió építés nem egyszerű folyamat. Folyamatosan tervezgetsz és azt gondolod soha nem érsz a végére, pedig a megoldás sokszor ott van épp előtted. Amire szükséged lehet, az pár alap dolog, hidd el, a legegyszerűbb megoldás általában a legjobb. A készülékek kiválasztásánál próbálj kicsit előre gondolkodni, hogy később egyszerűbben bővíthető legyen az eszköztár. Ne kelljen havonta cserélni a berendezéseidet, mert mondjuk az nem szolgálja ki az igényeidet. A rendszered felépítésére fokozottan igaz lesz: “Addig nyújtozkodj, ameddig a takaród ér”. Gondolkodj komplexen, mérd fel mire van szükséged, merre haladnál, és ehhez mérten válogass eszközöket. Összességében kb. 280-300 ezer Forintból egy jól működő stúdiót fel lehet építeni. Ez igen nagy összeg, de valójában meg sem közelíti a profi stúdiók beruházásait. A saját céljaidra viszont, hogy felvedd azt az anyagot, amit elképzeltél tökéletesen jó lesz, az utómunkákat, masteringet pedig mindenképpen bízd egy profi stúdióra és persze hangmérnökre. Ne feledd, a mérnök szócska nem véletlenül áll ott.

Amikre szükséged lesz:

  • Számítógép
  • Hangkártya
  • Stúdió monitor hangfalak
  • 1 vagy 2 mikrofon
  • Mikrofonállvány
  • Pop filter
  • Fejhallgató
  • Kábelek
  • DAW (Digital Audio Workstation, Audió-szerkesztő szoftver)

Az első és legfontosabb, ami az egésznek a lelke, az a számítógép. Feltehetően minden háztartásban van valamilyen megoldás erre, és ne gondold, hogy a kis poros masina a sarokban nem lehet társad az elképzeléseidben. Egy minimum két magos, 3-5 évnél nem idősebb, Intel processzoros, USB3-al, vagy netán FireWire csatlakozóval ellátott géppel már gond nélkül nekivághatsz. Máris rengeteget spóroltál, tehát több marad másra!

Következő lépés, a rögzítés. Sok számítógép rendelkezik beépített hangkártyával, de ezek képességei elég korlátozottak és általában stúdiófelhasználásra nem is alkalmasak (ennek technológia okait majd a hangkátyákról szóló cikkben részletesen fogjuk taglalni). A legfontosabb amire figyelned kell, hogy a hangkátya ASIO / CORE AUDIO kompatibilis legyen. A legtöbb hangkártya gyártó a csomagban mellékel valamilyen alap tudású zeneszerkesztő szoftvert is, hogy aki megvásárolja a terméküket, az azonnal hozzá tudjon kezdeni a munkához.

Van már számítógépünk, hangkártyánk, de énekhangot rögzíteni viszont csak akkor tudunk, ha van egy jó mikrofonunk is. A mikrofon kiválasztásnál oda kell figyelnünk, hogy mi az a hangforrás, amit rögzíteni szeretnénk, részletes cikkünk erre is kitér majd a későbbiekben. Vásárlás előtt mindenképp kérjük szakember segítségét.

Lassan kezd összeállni a stúdiónk, de még az előkészített, felvett anyagot nem tudjuk lehallgatni. Ezért szükség lesz legalább egy fejhallgatóra, ha a költségvetésünk engedi, akkor monitor hangfalakra. A fejhallgató nem csak azért lényeges, hogy visszahallgassuk a kész anyagot, de felvétel közben is előnyös, hogy a többi hangszert, esetleg a metronómot is halljuk, és mindez ne “szóljon bele” a felvételbe.

Sokan átsiklanak a következő lényeges lépésen, ami nélkül semmi nem működik, azaz a kábeleken. Kellemetlen érzés otthon állni a sok új cuccod előtt úgy, hogy egy valami lemaradt.

Ha a lehetőségeid megengedik érdemes néhány olcsóbb kiegészítőt beszerezned. Egy alapszintű mikrofonállvány és egy pop filter igen hasznos társ, utóbbi a pattogó hangok csillapítsa végett fontos.

Végre minden összeállt, akkor telepítsünk, kötözgessünk, és vessünk egy pillantást a mellékelt ajándékokra. Nem kell nagy dolgokra gondolni, de általában, ahogy azt feljebb is írtam, a hangkártyánk mellé jár 1-2 ajándék szoftver is, esetleg hangmintacsomag, hogy megkönnyítsék az indulást. Nagyon ritka, hogy teljes értékű DAW-ot kapunk a kártyánkhoz, de ahhoz, hogy el tudjuk kezdeni a munkát, és fel tudjuk venni az anyagot, arra teljesen tökéletesek. Általában a kapott szoftverrel csak korlátozott mennyiségű hangszert tudunk rögzíteni, némi utómunka lehetőséggel.

Garantáltan fantasztikus élmény lesz a saját felvételeiddel dolgozni. Kövesd figyelemmel weboldalunkat a folytatásért.

Írta: Szálkai Szabolcs

Ezt is látnod kell!

Denon DJ SC5000 firmware-frissítés

Nagyszabású firmware-frissítés a Denon DJ SC5000 Prime™ médialejátszóhoz – Engine Prime v.1.0.3 Rekordbox® adatbázisok közvetlen …

Vélemény, hozzászólás?