Legfrissebb tartalom
Főoldal / DJ eszközök / Bemutatjuk az új Denon lemezjátszót!

Bemutatjuk az új Denon lemezjátszót!

Kétség kívül a Denon legizgalmasabb újdonsága a standalone MCX-8000 kontroller volt az idei NAMM-on, azonban nem szabad elmenni a szintén újonnan bemutatott VL12 lemezjátszó mellett sem, hiszen nem egy újabb superOEM megoldással van dolgunk.

A gyártó elmondása szerint, az inMusic tervezőcsapata igyekezett teljesen elszakadni a szokványos Technics dizájntól, melynek eredménye egy nagyon látványos (különösen a tányér körüli LED világítás) és funkcióiban is kissé más (ebben az esetben a mozgástér nem túl nagy) lemezjátszó lett.

under-glass-denon-vl12-640x360

A megjelenés után napvilágot látott néhány teória, miszerint a VL12 egy újabb Hanpin superOEM. Azonban a Denon nyomatékosította, hogy saját, egyedi tervezésű lejátszóról van szó, nem egy újabb klónról. Az inMusic csapata az alapoktól kezdve ezt tartotta szem előtt és csak Denon alkatrészeket használtak a gyártás során.

Ugyan a lejátszó működéséről sokat nem tudni, hiszen a kiállítás ideje alatt végig egy üvegbúra alatt állt, azonban így is akad néhány érdekesség mely említést érdemel. A csatlakozók elhelyezése nagyon hasonlít a régi Vestax A2 lejátszóra, hiszen ebben az esetben is a lejátszó oldalán helyezkednek el, mely elsősorban a battle felhasználás során volt előnyös.

maxresdefault

Fentiekben említettük a tányér körüli LED világítást, mely igazán egyedi megjelenést kölcsönöz a lejátszónak. A szín és a fényerő állítható, és opcionálisan ki- és bekapcsolható.

A jövőbeni Denon DJ eszközök egytől egyig támogatják a gyártó új Engine szoftverét, mely az MCX-8000 esetében már meg is valósult. (a hátulján található phono bemenet, de egyelőre csak Serato kompatibilis) Még ha a képen Serato lemez is látható, biztosak vagyunk benne, hogy hamarosan hallunk majd híreket DVS fejlesztések terén is.

Forrás: djtechtools.com, djworx.com

Írta: Tóth Ádám

Ezt is látnod kell!

Denon DJ SC5000 firmware-frissítés

Nagyszabású firmware-frissítés a Denon DJ SC5000 Prime™ médialejátszóhoz – Engine Prime v.1.0.3 Rekordbox® adatbázisok közvetlen …

Vélemény, hozzászólás?